Költségcsökkentési tanácsadás


 

    Az utóbbi időben számos vállalat találja szembe magát a bevételek és a piaci árak jelentős csökkenésével. A nyereségesség és likviditásának megőrzése érdekében a költségeket (kiadásokat) hozzá kell igazítani a lecsökkent árbevétel szinthez.

    Az eredményes gazdálkodás feltétele az erőforrások optimális hasznosításában rejlik. Látszólag akkor keletkezik költség, ha az adott erőforrás felhasználásra kerül. Ez leegyszerűsítve természetesen igaz, de gyakran már akkor is költség keletkezik, amikor az eszköz beszerzésre kerül. A tárgyi eszközök nem megfelelő kapacitáskihasználás már önmagában is negatív hatású és ezáltal romlik a vállalkozás jövedelemtermelő képessége. A helyzetet még ronthatja az is, hogy az érintett tárgyi eszköz hitelből került beszerzésre, akkor még a kamatteherrel is számolnunk kell. Problémát okoz a nem megfelelő készletezés is, ugyanis a szükségesnél nagyobb készletállomány egyrészt feleslegesen köt le pénzeszközöket ugyanis ezeket is finanszírozni kell – másrészt a készletezés közvetlenül költségeket indukál.

  Valamint nem elhanyagolandó a gazdasági válságok, és bummok ciklusainak váltakozására való tudatos felkészülés jelentősége sem. A gazdasági válság nem jelent minden vállalkozás számára lejtmenetet. Vannak a válságnak haszonélvezői is.  Sokat segíthet a gyors alkalmazkodásban, ha már van egy valsag forgatókönyv, illetve ha már a válság alatt felkészülünk a növekedésre.



    „A válság a legnagyobb áldás, amely megeshet az emberekkel és az országokkal, hiszen a válság fejlődéssel jár. A kreativitás a szorongásból születik, ahogy a nap a sötét éjszakából. A válság szüli a találékonyságot, a felfedezéseket és a nagy stratégiákat. Akinek sikerül túljutnia a válságon, felülmúlja önmagát és nem szenved vereséget. Aki a válság számlájára írja saját ínségét és bukásait, önnön tehetségét töri meg, a megoldásoknál pedig jobban kedveli a nehézségeket. Válság nélkül nincsenek kihívások, azok nélkül az élet rutinná, lassú haldoklássá válik. Válság nélkül nincsenek érdemek sem. Hagyjunk fel az egyetlen veszedelmes válsággal, tudniillik azzal a tragikus helyzettel, amikor nem is akarunk harcolni azért, hogy felülkerekedjünk.”

                                                                                                                Albert Einstein



8 hasznos tanács amit mindenképpen fogadj meg:

 

  1. A vevői igényekből indulj ki!
  2. A probléma egy lehetőség! Keresd a fejlesztési lehetőségeket!
  3. Azonnal reagálja a problémákra!
  4. Ne a kifogásokat keresd, hanem a megoldást!
  5. Minden nap fejlessz valamin!
  6. Ne a bűnbakot keressük, hanem az okot!
  7. Annyit ér egy ötlet, amennyi megvalósul belőle!
  8. Szabványokkal tartsd fent a fejlesztés eredményeit!